Szépen csendben beérte a Facebook az iwiw-et, már ami a napi látogatottságot illeti, míg a regisztrált tagok száma is meghaladja már a kétmillió főt. Szóval kétmilliónyian vagyunk a legnépszerűbb közösségi site-on, ahol már fel is bukkan az első hungarikum: mindenki ismeri és mindenki irtózik tőle, mégis, nagyon sokan megosztják azokat az “eseményeket”, amelyek címe úgy kezdődik, hogy “Nyerj egy…”.
Kétmilliónál is több magyar a Facebookon
november 4th, 2010 § 0
Egymillió
március 21st, 2010 § 0
Egymillió magyar a Facebookon! Nem biztos, hogy kell ehhez többet hozzátenni, átléptük a bűvös határt.
De mit jelent mindez? Alapvetően semmit, hiszen az elvándorlás, vagy máshogy megfogalmazva a hype felszívó ereje már jó fél éve erőteljesen megmutatkozott, mindenki tudta, hogy a Facebook hazánkban is dinamikusan terjedni fog – és terjed is.
Történelmi a pillanat, ugyanakkor mégsem az: a vállalatok java része már felismerte, vagy épp a felismerés fázisában van, hogy jelen kell lenniük a közösségi média új és divatos oldalán is, hiszen most már vagyunk annyian, akikhez érdemes szólni. Az első lépést tehát megtették.
Facebook a Google előtt
március 17th, 2010 § 0
Várható volt, mégis mindenki látványosan meglepődött az elmúlt napokban: a Facebook már csak bizonyos mérőszámok, hanem látogatottság alapján is egy egész napra megelőzte a Google-t, amire hosszú ideje nem volt példa, hogy valaki a keresőóriás elé került volna a statisztikákban. Várható volt, láttuk mindannyian a közösségi oldal robbanásszerű terjedését és népszerűségemelkedését.
Indulunk
március 13th, 2010 § 0
Új év, úgy ügyfelek, új ötletek és új gondolkodásmód – itt az ideje az új oldalnak is.
Mi lesz itt? A blogban elsősorban reflexiók, vélemények, teljesen szubjektív témák, amik minket érdekelnek. Közösség, kommunikáció, internet, reklám és pr. Vegyesen, ahogy jön a téma, ahogy jön az ötlet és a meglátás. Nincs előzetes koncepció. Bízunk benne, hogy amit írunk, gondolunk hasznos nektek is.
Teszt nagyobb térképen való megjelenítése